Önhit

Az önbizalom sokat tárgyalt téma, mert sokan érezzük, hogy kellene, de nincs belőle elég, és jó lenne, ha tudnánk, hogyan tegyünk szert rá a sikerességünk érdekében. Az önbizalom helyett most mégis inkább az önhitről osztanék meg pár gondolatot.

A szóösszetétel mindkét elemét ismeri ugyan a magyar nyelv, mégsem használjuk őket együtt, nem tesszük a két szót össze. Hinni ugyanis istenben szoktunk. Egy emberben, ráadásul önmagunkban hinni? Az egoizmus, beképzeltség lenne! - fut bennünk a több ezer éves tudatalatti program. Önmagunkban legfeljebb csak bízhatunk, ami azt jelenti, hogy akarunk, vágyunk és szorongunk, hogy hátha meglesz, amit szeretnénk. Ha bízunk magunkban, akkor legalább megpróbáljuk, hátha sikerül! De az is lehet, hogy nem sikerül. Mert az ember gyarló, nem mindenható, nem tudunk mindent befolyásolni. Ott a számtalan ismeretlen tényező: a körülmények, az időzítés, a többi ember stb. Így az önbizalom hatóereje meglehetősen bizonytalan. Pedig az az információ is rendelkezésünkre áll, hogy az ember nem csak gyarló, hanem isten képmására alkotott, halhatatlan lélekkel bíró lény is. Van bennünk egy isteni, halhatatlan mag. Tehát minden jogunk meglenne, hogy higgyünk ebben a bennünk lévő isteni magban, hiszen isteni. Miben áll az isteni jelleg, ami több az emberinél? Teremtés és szeretet. Szeretettel teremteni azt jelenti, megnyilvánulni a világban olyan módon és formában, ami sem magunknak, sem másnak nem árt. Azt jelenti, egyénként kapcsolódni az egészhez úgy, hogy felismerjük, a saját fejlődésünk hogyan tesz hozzá az egész fejlődéséhez is.

Ha a szeretetteli teremtés mentén éljük életünket, vagyis ennek megfelelően válasszuk ki, és valósítjuk meg céljainkat, életre keltjük a bennünk lévő istent. És egy isten nem fél, nem pusztít, nem magányos, hanem teremt, emel, és örökké egységben van. Ezért találj rá az önbizalom helyett az önhitre magadban!