Férfierő - és amivel összekeverjük

Milyen az igazi férfi? Mit is vár el a társadalom, a család, egy nő a férfiaktól? És mit vár el egy férfi önmagától? Az elvárások természetesen koronként, kultúránként eltérőek, mégis van egy, ami közös tértől és időtől függetlenül: a férfi erős. Már csak azért is, mert a női a gyengébbik nem, mint tudjuk. Egy tehát biztos, a férfinak erősnek kell lennie fizikailag és érzelmileg egyaránt. Erre nagy szüksége is van, hiszen az ő feladata felfedezni, „meghódítani” a világot, pénzt teremteni, házat építeni, és megvédeni a családot az élet viszontagságaitól. Ha a nő az élet kulcsa, akkor a férfi a társadalom és a történelem talpköve. Nagyon sok feladata és felelőssége van. Eredetileg a férfi energia való arra, hogy a világban teremtsen, hogy újat alkosson, hogy változást indítson el, míg a női energia a megteremtett értékek megtartására, megőrzésére szolgál. Az előző energiaminőség velejárója a szabadság, dinamikusság, kiáradás, míg utóbbiban kódolva van a korlátozottság, statikusság, befogadás. A férfiak a jelenkori társadalmi keretek között sok szempontból nem tudják megélni és megfelelően működtetni férfi energiáikat, ahogyan a nők is küzdenek a női energiák megélésével, ugyanis még nem jutottunk el a megvalósítás szintjén odáig, hogy a nemek egyenjogúsága nem egyformaságot jelent. Amikor a férfi nem tudja megfelelően megélni erejét, az átalakul valami mássá. Az erő erőszakká, a szabadság szabadossággá, a felelős irányítás zsarnoksággá, a gyengédség gyengeséggé, a védelmezés korlátozássá és a tiszteletreméltóság egoizmussá. Pedig a férfiakra, az igazi férfierőre nagy szüksége van az egész társadalomnak, a családnak és a nőknek. 

Férfi minták

A férfiak szeretik elbagatellizálni a férfiasságról saját maguk által alkotott képet, mondván, hogy nincs mit ezen agyalni, a férfi „egyszerű, mint a faék”, egyáltalán nem olyan bonyolult, és kiismerhetetlen szerkezet, mint a nő. Ugyanakkor belül mégis tanácstalanok, hogy milyennek is kéne lenniük, hiszen annyi mindennek kellene kifelé megfelelniük: a férfi domináns, erős, megszerzi, amit akar, nem agyal, nem érez, hanem cselekszik, élvezi az érzéki örömöket. Jung a férfi négy archetípusát különböztette meg: király, mágus, harcos, szerető. Szerinte valamennyi ember tudatalattijában él egy ősi, közös kép erről a négy alapminőségről, ami egy férfiban rejlik. A király bölcsessége és igazságossága által rendet, biztonságot, jólétet teremt. Hatalmát alázatosan, a népe érdekében használja, és nem elnyomásra, vagyis ő a jó vezető. A mágus a király tanácsadója, mivel ő a titkok, rejtelmek tudója, a lelkivilág ismerője, a láthatatlan dolgok és nagyobb összefüggések érzékelője. Tudása révén képes befolyásolni a király döntéseit, és ha kell, szembesíteni a királyt saját árnyoldalával. A harcos az erőt, a hűséget és az önfeláldozást képviseli. Ő cselekszik a célok megvalósítása érdekében. Félelmet, veszélyt, vagy gyengeséget nem ismerve tör előre. A szerető rá tud hangolódni minden olyan dologra, ami szépséget, örömöt, vagy boldogságot nyújthat számára. Képes megtapasztalni a szeretetteljes kapcsolatokat, az empátiát, a gyengédséget, a humánumot, felismeri, hogy minden cselekedet végső célja a szeretet. A másik három archetípust a szerető energiája táplálja, nélküle nem tudnák teljesíteni feladatukat. Valamennyi archetípusnak van negatív megnyilvánulása, ha a típus lényegi elemét „nem rendeltetésszerűen” működtetik. A király a hatalmával visszaélve zsarnokká válik. A mágus a tudását negatív befolyásolásra használva manipulátorrá silányul. A harcos ereje érzelemmentes és vakmerő rombolássá, erőszakká változik. A szerető pedig, ha a szeretetteljesség helyett az érzékiség és a vágyak hajszolását választja, magányba és depresszióba süllyed. Nos, ezek szerint a férfiak is mindenképpen bonyolultabbak egy egyszerű faéknél. Érdemes felismerniük, megvizsgálniuk, hogy személyiségük legalább e négy archetípus köré szerveződik, amelyeket ráadásul egyensúlyban is kell tartaniuk. A külső elvárások, és látszatok ellenére, nem elég a pénz, hatalom, siker és erő ahhoz, hogy egy férfi férfinak érezze magát. Az archetípusok megmutatják, hogy szükséges hozzá alázat, bölcsesség, tudás, hűség, önfeláldozás, gyengédség, humánum is. Ha férfi vagy, megkeresheted, hogy benned hogyan működnek a férfi archetípusok. Ha úgy ítéled meg, hogy javítani kell az állapotukon, keress külső mintát a harmonikus működésükre akár férfi családtagjaid, akár az életed egyéb valós szereplői, vagy művészeti alkotások szereplői között, és hozd egyensúlyba őket, hogy megfelelően működjenek! Ha sikerül elérned, hogy ne a kibillent férfi archetípusaid irányítsanak téged, hanem te tudd kordában tartani, és rendeltetésszerűen működtetni őket, akkor minden bizonnyal férfiként működsz, és képes vagy megélni, amit a férfi minőség magas szinten adhat. Vagy ahogyan egy filmbeli férfi karakter mondta: „Nem az erőszak teszi férfivá a férfit, hanem az, ahogyan éreztetni tudja, hogy meddig lenne képes elmenni.” (Fékezhetetlen c. film)

 

A férfi otthon

A férfi a világban teremt, harcol, felfedez, kiárad. Majd a nap végén elfárad, és hazamegy. Belép az otthonába pihenni, töltődni, mert a kint leadott energiát valahogy vissza kell pótolnia, újra kell termelnie, hogy másnap újra menjen a kiáradás. Ehhez a külvilági működéséhez képest otthon egészen más üzemmódra van szüksége. Sokszor azonban nehéz számára az átállás. Gyakran abba a hibába esik ugyanis, hogy azt hiszi, otthon is „kiáradnia” kell, irányítani, teremteni, megmondani, cselekedni, erősnek és rendíthetetlennek mutatkozni. Az otthoni teremtő energia azonban a nő terepe. A férfi akkor fog tudni valójában feltöltődni, ha képessé válik a társa, a nő energiáinak befogadására. Kiáradó üzemmódról tehát át kell váltania befogadó üzemmódba. Azonban minden férfiban van egy hajlam arra, hogy Kékszakállú herceg módjára a gyengeségeit, kétségeit, fájdalmát, szomorú tapasztalatait, vagy vállalhatatlannak gondolt érzéseit zárt ajtók mögé rejtse. Ez persze zsákutca, a Kékszakállú is csak örök magányra és szomorúságra kárhoztatta magát vele. A férfinak mernie kell átadni magát, megmutatni a gyenge oldalát a nőnek, meg kell tudni osztania az érzelmeit, gondolatait vele, képesnek kell lennie tanácsot kérni tőle, és meghallgatni, amit mond. Ez a nőnek is jó, mert általa megéli a szeretett férfivel való valódi közelséget, összetartozást, továbbá áramoltatni tudja felé teremtő energiáit: a legsötétebb termeket is fénnyel tölti meg, kiszellőzteti, megtisztítja, megújítja. Ezzel férfi és nő között megindul a megfelelő energiaáramlás, aminek hatására a férfi olyan erőre kap, amivel egyrészt otthon viszonozni tudja a kapott szeretetenergiát a nő irányába, másrészt újratölti energiakészleteit a külvilági működése számára.

 

Apává válás

Több apát megkérdeztem, hogy számukra mi volt a legnehezebb az apává válásban. Általában azt felelték, az, hogy úgy érezték, kívülállóvá váltak. Az anya és a gyerek szoros és szent kapcsolatán kívülre kerültek. Nem csak a feleségük figyelmét, gondoskodását, testét kényszerültek hirtelen hosszabb távon nélkülözni, hanem még a gyerek is folyton az anyja után sírt. Bizony egy csecsemő a biológiai szükségletei miatt az anyára van cuppanva, ez tény. A terhességi időszak miatt, és mivel általában az anya van egész nap a gyerekkel, egyszerűen az anya és a gyerek jobban ismerik egymást. Teljesen érthető, ha a férfiban megkérdőjeleződik az otthoni teendőkhöz való szükségessége, kompetenciája. Ez az a kényes időszak, amikor a férfiak könnyen hibás következtetésre jutnak: itthon nincs már rám szükség, úgyis mindent rosszul csinálok, inkább teljesítek ott, ahol tudom, hogy fontos és kompetens vagyok, a munkában. Ez azonban végzetes hiba. Minden látszat ellenére ugyanis az apára igenis hatalmas szükség van otthon! Elsősorban az anyának, hogy érezze, nincs egyedül a „gyerek-projektben”, hogy a gyerekvállalás még mindig közös vállalás és közös felelősség. Ez adja meg az anyának a férfival való összetartozás, az intimitás érzését, amire mindennél nagyobb szüksége van ahhoz, hogy legyen ereje kibírni és teljesíteni az anyasággal járó rászakadt terheket és feladatokat. Az apának továbbá egyszerűen meg kell ismerkednie a gyerekével, időt kell vele töltenie, hogy megszokják egymás közelségét. Nem, nem elég ezt elkezdeni, amikor már beszél a gyerek, mert akkor már késő. Apák, ne higgyetek a látszatnak! Legyetek tudatában annak, hogy MINDIG szükség van rátok! Lehet, hogy nem mindig ugyanúgy. A gyermek első pár évében, vagyis az „anya-korszakban” inkább készenléti üzemmódban. Ugrásra készen, hogy ha kell, elkapjátok az anyát, mikor összezuhan, és hajnali 3-kor ügyeletre vinné a gyereket, pedig csak jön a foga; hogy dörmögő hangotokkal megnyugtassátok a gyereket, mikor az anya már nem tudja. Figyeljetek, tanuljatok, hogy felkészüljetek az „apa-korszakra”, amikor a gyerek figyelme az anyáról az apára irányul, és tiétek lesz a főszerep! Legyetek jelen! Legyetek! Csak gondoljatok arra, nektek mekkora szükségetek volt egy apára gyerekként és hogy anyátoknak mekkora szüksége volt apátokra.