Felnőtt és gyermek

A szüleim azt mondták, akkor kezdték érezni, hogy felnőttek, mikor gyerekük született, és akkor lettek felnőttek, miután meghaltak a szüleik, mintha a felnőtt és a gyerek lét kölcsönösen feltételeznék egymást úgy, hogy közben egy skála két végpólusán helyezkednek el. A gyerek lét lehetőség a korlátlanság megtapasztalására. Szabadság a szeretetre, a játékra, az alvásra. Egy gyerektől még sok minden nem várható el, ezért van gyerekként lehetőségünk próbálgatni, kísérletezni, hibázni, rosszul tudni és nem tudni egyáltalán. Ahogy felnőtté válunk, fokozatosan megjelennek a korlátok, szabályok, és a felelősség. Egy felnőttnek tudnia és tennie kell a dolgát, kötelességei vannak, nem igazán hibázhat, de ha mégis, akkor annak következményeit vállalnia kell. Sokszor külső és belső kényszerek mozgatják, nem engedheti el magát, és teheti azt, amihez éppen kedve van. A fejlődés helyes iránya ez: gyerekből lesz felnőtt. Az az ember, aki igazán tudott gyerek lenni, lesz egészséges felnőtté. A gyerek lét és felnőtt lét valóban kölcsönösen feltételezi egymást, hiszen a gyerekkor minősége határozza meg a felnőttkorét. Adódik tehát a kérdés, mi történik akkor, ha valakinél gyerekkorban kimarad a korlátlanság, a szabad létezés és a feltétlen elfogadottság élménye. Milyen felnőtté válik az, aki nem volt gyerek? És milyen kapcsolatban áll mindez a pihenésre és a koncentrációra való képességgel?

Az eltűnt gyerekkor nyomában

Amikor egy gyerekre túl nagy – vagyis nem az életkorának megfelelő – felelősséget raknak a szülei, az idő kibillen, és egyensúlytalanság jön létre. Hiszen úgy telik a gyerekkora, hogy a felnőtt létre jellemző kötöttségek mentén különféle elvárásoknak kényszerül megfelelni. Kimarad a szabadon levés korszaka, annak élménye, hogy létezése pusztán önmagától fogva érvényes és örömteli. A gyermek, akinek ilyen módon eltüntették a gyerekkorát, lehet, hogy felnőtt korában próbálja majd meg bepótolni azt, ami kimaradt. Kerülni fogja a felelősséget, tolni fogja maga előtt a feladatokat, és nem lesz kedve elköteleződni. A másik lehetőség, hogy örök megfelelési kényszerben fogja élni életét, és képtelen lesz a pihenésre, lazításra, mert már gyerekkorában megtanulta, hogy csak akkor értékes, és szerethető, ha és amennyiben csinál valamit, méghozzá lehetőleg olyasmit, ami más érdekét, kényelmét szolgálja. Az eltűnt gyerekkorukat kompenzáló felnőttek dolgát az is nehezíti, hogy ötletük sincs, hogyan, mivel tehetnék magukat boldoggá, hiszen gyerekként nem volt alkalmuk azt kikísérletezni. Aki gyerekként mindig külső elvárások és kényszerek szerint élt, az mit fog tudni kezdeni a szabadsággal? Akár a nyári szabadsággal? A szülővé válás sem fogja felnőtté tenni, sőt akkor fog a leginkább hiányozni neki a kimaradt gyerekkor, és ezért ő is elveszi azt a saját gyerekétől. És az idő újra kibillen. Az egyetlen megoldás, ha a felnőtt saját maga meggyógyítja a benne élő sérült gyereket. Ehhez először is szembe kell néznie a veszteségeivel, majd el kell ismernie a gyerekkori énje sebeit. Ez nyitja meg számára a lehetőséget, hogy felnőtt énje elkezdje megengedni magának az örömöt, hogy be tudja fogadni a felé irányuló feltétlen szeretetet, és hogy értékesnek érezze magát akkor is, amikor pihen, vagy csak úgy van.

A gyerek, aki benned él

Csukás István úgy tartja: „Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.”. Minden felnőttben él ugyanis egy gyerek, az a gyerek, aki egykor ő volt, vagy lehetett volna. Önfeledt, játékos, kíváncsi, gyorsan tanuló, aki bízott a világban, a jóban, hitt a mesében és a télapóban. Aki sírt, ha szomorú volt, és nevetett, ha örült. A jelenben élt, de a képzelete segítségével bármi lehetett, bármikor és bárhol. Szabad volt, és önmagát élte. Persze fel kell nőni, és sok szabályt és korlátot meg kell tanulni és be kell tartani, ez az élet rendje. Ugyanilyen fontos azonban, hogy felnőttként is megtartsuk a kapcsolatot a bennünk élő gyerekkel. A nehézségekhez való alkalmazkodáshoz, a kreativitáshoz, új dolgok tanulásához, és különösen az öröm megélésének a képességéhez van rá szükségünk. Minél boldogabb egy gyermek gyerekkora, felnőttként annál gazdagabb lesz a kincsesbányája, amiből szükség esetén meríthet. Neked megvan még a kapcsolatod a benned élő gyerekkel? Ne felejtsd el időről-időre előcsalogatni hogy megtapasztald a felhőtlen örömöt, a lét könnyedségét! Gyerekeidnek pedig gazdagítsd, gyarapítsd kincsesbányáját!