Kell egy biztos pont

A legszorongatóbb érzés a bizonytalanság. Még a biztos rossz tudása is jobb, mint a „nem tudni, még bármi lehet” állapota. És ha nem lenne elég az a bizonytalanság, amit a saját bőrünkön tapasztalunk, a médiából, az óriásplakátokról, a közösségi hálóról ömlik ránk az információ arról, hogy a világ veszélyes, az élet bizonytalan. Aggasztó a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, a terrorizmus, a koalák kihalása, a mérgező afrikai szúnyog Európába költözése, az autoimmunbetegségek, netes vírusok, és még hosszan lehetne folytatni a sort. Ez az irdtalan mennyiségű információ az agy felfogóképességének korlátai miatt nagyrészt észrevétlenül folyik be elménkbe, így nem is biztos, hogy tudjuk, mitől is nem érezzük magunkat biztonságban. Ráadásul a legtöbb probléma a hatókörünkön kívül esik, vagyis nem is tudunk tenni ellene, ami még tovább növeli a bizonytalanságot bennünk. Észrevétlenül kezdünk óvatos üzemmódba kapcsolni. Meghúzzuk magunkat, kisebbet kockáztatunk, nagyobb kompromisszumokat kötünk és fokozatosan beszűkülünk. Ha olyan világban kell élnünk, ahol az agyunk a veszélyre fókuszál, az öröm, a bátorság, az önfeledt lazaság és könnyedség takaréklángon ég.

Kell tehát egy biztos pont az élet bizonytalansága ellenében. Mint gyerekkorunkban a fogócskában a „só”. Egy olyan jól körülhatárolt tér, ahol a fogó nem ér el bennünket, ami fölött megszűnik a hatalma. Ahol erőt gyűjthetünk, kipihenhetjük magunkat, mert biztosak lehetünk abban, hogy nem ér bántás. Ahol eldönthetjük és felkészülhetünk arra, mikor lépünk ki újra a veszélybe. A valóságban eme mágikus tér szerepét ideális esetben, gyerekkorunkban a család hivatott betölteni. Körülöttünk, önmagunkon kívül található, a fizikai valóságban. A meleg családi fészek, az otthon testesíti meg, vagy éppen anya, apa, nagyapa, nagymama ölében, karjaiban találhatjuk meg. Felnőttként a „só” azonban már máshogy működik. Akkor válhatunk magabiztos, önálló, erős felnőtté, ha képesek vagyunk a biztos pont mágikus terét kívülről önmagunkba áthelyezni. Azt is mondhatjuk, hogy önmagunknak kell a saját biztos pontunkká válni. Enélkül másoktól függőek maradunk. Személyektől és dolgoktól függőek: szüleinktől, párunktól, kapcsolatoktól, alkoholtól, drogoktól a reménytől, vagy illúzióktól.

A belső biztos pont megtalálása mindenki számára egyéni, hiszen más és más tapasztalatokkal rendelkezünk, illetve lelki alkattal bírunk. Nincsen egyetemesen alkalmazható formula. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a belső biztos pontját. A következő kérdések segíthetnek a keresésben: „Az adott bizonytalan helyzetben mit tehetek én saját erőforrásból annak érdekében, hogy szűnjön a bizonytalanság?” „Korábban voltam –e már olyan bizonytalan helyzetben, amiből sikerült kihoznom magam?” „Mi segített akkor?” „Voltam-e már olyan bizonytalan helyzetben, amit nagyon rosszul éltem meg?” „Mire lett volna szükségem akkor?”. A kineziológia pedig segíthet e kérdések megválaszolásában. Önmagunk biztos belső pontjává válni megéri, mert egyrészt így élhetjük bátrabban és szabadabban az életünket, másrészt ekképpen válhatunk mások számára is biztos ponttá.