A valóság valósága

A spirituális fejlődés célja, hogy blokkjainkat feloldva magasabb (rezgés)szintre emeljük magunkat. Ezt a tudatosságunk fejlesztésével érhetjük el, vagyis azzal, hogy figyelünk és a dolgokat a maguk valójában látjuk. A magyar nyelv nagyon pontosan fejezi ki ezt: a valóságot látni valamiben annyit tesz, hogy azt látni benne, amire való. Nem többet és nem kevesebbet. Ehhez persze nagyfokú koncentráció és jelenlét szükséges, hiszen nem kevesebbet kell elérni, mint azt, hogy se az érzelmeink, se az érzékszerveink, se az elvárásaink, és hitrendszereink ne tudjanak becsapni, félrevezetni minket. Miért érdemes mégis belevágni ebbe a nehéz feladatba? Miért jó a valóságot látni? Egyáltalán mi a valóság? És mire való?

A valóságot legtöbbször úgy tudjuk meghatározni, hogy az az, amit nem akarunk látni, amivel nehéz szembesülni, vagy ami túl nehéz meg unalmas, és ezért el akarunk menekülni előle. Mindenkinek van egy biztonságos menedéke a valóság elől: ábrándozás, fantáziák, pótcselekvések, káros szenvedélyek, kényszerek. Ha belegondolunk, a valóságot könnyebb érzékelni, mint nem, hiszen menekülni előle csak úgy tudunk, ha érzékszerveinket eltompítjuk, vagy kikapcsoljuk. Senki sem hibáztatható azért, ha időről-időre „fedezékbe” vonul töltődni, kikapcsolódni, pihenni. A mértéktelen „kimenő” azonban kapcsolatvesztést eredményez a valósággal. A valóságtól elfordulni egyet jelent az élettől való elfordulással. A valóságra tehát szükségünk van az élethez. De milyen valóságra van szükségünk? Van egyáltalán választási lehetőségünk?

A valóságot az érzékszerveinkkel fogjuk fel. Emellett a felfogásunkat befolyásolják érzelmeink, értelmi képességeink, ismereteink, tapasztalataink, hitrendszereink, életkorunk, egészségi állapotunk és még sok minden más. Ezer-meg ezer lehetőség adódhat tehát arra, hogy a felfogási folyamatba hiba csúszik. A valóságról alkotott felfogásunk tehát meglehetősen esetleges. Előfordul, hogy érzéki csalódás következtében egy illúziót hiszünk valóságnak. Lehet, hogy valamit csak azért fogadunk el igaznak, mert egy általunk hitelesnek tartott ember mondta. Esetleg segítünk egy szélhámosnak, mert lelkünk megfelelő húrjait pengette meg. Ezek szerint a valóságunkat legtöbbször tulajdonképpen mi magunk teremtjük. Vagyis valóságunk attól függ, hogy hogyan fogjuk fel a világból felénk érkező ingereket. Ha tehát finomítunk a felfogási képességünkön, fejlesztjük hatékonyságát, közelebb kerülhetünk a „valósághoz”? Vagy csupán egy másik valóságot teremtünk általa?

A világ működésének vannak bizonyos megkerülhetetlen törvényszerűségei. Fizikai törvények, az emberi élet feltételei (oxigén, víz, hőmérséklet stb.) természeti törvények, mint például az ok-okozat törvénye. Nevezzük mindezt a ”külső valóságnak”. Azt, hogy ebből egy ember mit és hogyan fog fel, az a felfogóképességétől függ, amit pedig saját „belső világa” határoz meg. Belső világunkat olyan dolgok alkotják, mint képességeink, szocializációnk, lelki alkatunk, hitrendszereink, képzettségünk, biológiai adottságaink stb. Egy ember boldogulása, spirituális fejlődése, önmegvalósítása attól függ, hogy menyire pontosan tudja felfogni a külső valóságot, és önmaga belső valóságát. Minél pontosabban látja azt, ami van a külső valóságban, és azt, ami van a belső valóságában, annál megfelelőbben tudja elhelyezni magát a világban, vagyis megtalálni a helyét. A tudatosság a valóság – mind a külső, mind a belső – hatékony felfogásának képessége. A tudatosság képessé tesz arra, hogy az egészet lássuk a rész helyett. Elbocsátanak valakit az állásából. A saját belső világából úgy tűnhet, hogy ez igazságtalanság és kegyetlenség, a főnök miért nem látja a tehetségem, mikor soha nem mondtam nemet semmire, és agyon dolgoztam magam a cégért? A tudatosság viszont meg tudja mutatni a nagyobb képet, amiben látszik, hogy a főnök gazdasági okokból kényszerült leépíteni, de soha nem kellett még ilyen dolgot végrehajtania, ezért félelmében olyan embereket küldött el, akikről tudta, hogy nem fognak ellenkezni. A tudatosság ahhoz is hozzásegít, hogy az elbocsátott ember felismerje, hogy valóban kiállhatott volna magáért jobban, hogy rájöjjön, miben kell fejlődnie, hogy főnökei jobban észrevegyék, és hogy azt is meglássa, azért jutott ide, mert a szülei azt nevelték bele, hogy a főnöknek mindig igaza van, és a szülei igazsága számára már nem hasznos. A valóságot látni tehát egyfelől jelenti a negatívumok, kudarcok, fájdalmak és gyengeség megtapasztalását, ami elől átmenetileg lehet, hogy elmenekülünk. De a gyógyuláshoz, és a pozitívumok eléréséhez is a valóságra van szükségünk. A valóság tehát végső soron arra való, hogy fejlődjünk, hogy jobbá és boldogabbá váljunk. A kulcs pedig a valósághoz, a tudatosságunk.