A sötét oldal

Az élet dualitásokon alapszik: jó-rossz, férfi-nő, bal-jobb, pozitív-negatív, apa-anya, előny-hátrány, fény-árnyék stb. Az emberi lélek sem kivétel ez alól. Minden léleknek van tehát „sötét” oldala is. Egy mély barlang, ahol a gyengeségeink lakoznak. A sötét barlang nagyura pedig a félelem. A barlang lakói közé tartozik még többek között a kétely, bánat, irigység, aggodalom, kishitűség stb., ám ezeket is a félelem mozgatja, ő uralkodik felettük. A sötét oldalát mindenki igyekszik eltitkolni, letagadni legtöbbször még önmaga előtt is. Szégyellni valónak tartjuk, vagy egyszerűen nem veszünk róla tudomást. Pedig a sötét oldalnak is meg van a létjogosultsága, a feladata. Félelmeink nagy tanítómestereinkké tudnak válni, ha engedjük. A sötét oldalt nem legyőznünk kell, hanem szembe kell néznünk vele, hogy megérthessük, mire akar tanítani. A sötét oldal megadja, és emelheti a „világos” oldalunk értékét. Hiszen például onnan tudjuk, hogy mennyire szeretünk valakit, hogy mennyire aggódunk a jóllétéért, és mennyire fáj, ha elveszítjük. Tartsuk tehát tiszteletben sötét oldalunkat! Ne álljunk át, de tekintsük partnernek, a lelkünk jogos részének, hogy lelki egyensúlyunkat megőrizhessük! Az Énerőmű ezzel kíván tiszteletteljes Mindenszenteket és halottak napját mindenkinek.

Félek, vagy élek? 

Mindenki fél valamitől, és mindenki más dolgoktól fél. A félelemre adott reakciónk azonban azonos. A félelem mértékétől függően korlátozódik a cselekvésre való erőnk, illetve végső esetben megbénít bennünket a félelem. Ez beigazolni látszik Churchill megállapítását, miszerint egyetlen dolog van, amitől félnünk kell, és az maga a félelem. Ezalatt pedig a minket megbénító félelmet kell értenünk, hiszen bizonyos mértékű félelem kifejezetten hasznos tud lenni a túlélés szempontjából. Próbált már bárki elmenekülni valami elől, vagy megvédeni magadat valamitől, amitől nem félt? Az olyan mértékű félelem, azonban végzetes lehet, amitől megdermedünk, lefagyunk. Akkor élünk át ilyen erejű félelmet, amikor úgy érezzük, nincs választás. Elfogytak a lehetőségeink, nincs több lépés, vége van, sakk-matt. Számos tényező határozza meg azt, hogy kiből, milyen helyzet képes kiváltani a dermesztő erejű félelmet. Miért érdemes kiderítenünk, hogy mikor, minek a hatására érezzük azt, hogy nincs választás? Azért, mert ha tudjuk, hogy az élet mozgás, állandó változás, cselekvés, döntés, akkor a félelem által kiváltott dermedtség, mozdulatlanság ennek az ellentétét jelenti. És ha megfejtjük, mi az, ami ebbe az élettelen állapotba képes taszítani bennünket, megtalálhatjuk a visszafelé vezető utat is, ami a „nincs választásból” a „van választás” állapotába juttat minket. Más szóval ez a módja annak, hogy a „félekből” képesek legyünk visszajutni az „élekbe”.

Félelmeink gyökere

Életünk első 6-7 évében kialakul a saját, egyedi “stressz-készletünk”. Vagyis az, hogy mik azok a dolgok, amikre negatív stresszel reagálunk. Onnantól kezdve pedig mindig csak ismételgetjük a stressz-reakcióinkat, valahányszor ahhoz hasonló hatás ér minket, ami az első 6-7 évben traumatizált bennünket. Félelmeink gyökereit ebben az időszakban találjuk. A legtöbb félelmünk eredete emiatt sokszor nem is tudatosodik bennünk, nem tudjuk, vagy nem emlékszünk rá, mert lehet, abból az életkorból származik, amikor mondjuk még beszélni sem tudtunk, vagy lehet, hogy már tudtunk, de még sok fogalmat nem ismertünk, ahogy a világ dolgait sem. Életünk eme kezdeti szakaszában memóriánk máshogy rögzíti az információkat. Inkább érzelmi alapon és nem fogalmi alapon. Egy kisgyerek pedig, aki éppen tanulja a világot és önellátásra képtelen bizony gyakran érezheti magát kiszolgáltatottnak, meg nem értettnek, kevésnek a felnőttekhez képest, bizonytalannak, tanácstalannak stb. Ezek a gyerekkori érzelmi emlékek nagyon mélyen, a tudatalattiban raktározódnak el, és félelmeink elfeledett gyökereivé válnak. Még ezeknél is mélyebben gyökereznek továbbá azok a félelmeink, melyeket nem is mi éltünk át, hanem a családunk felmenői, vagy népünk korábban élt tagjai a történelem során (világháborúk, osztrák idők, török idők stb.). Ezekről az érzelmi emlékekről végképp nem tudunk semmit, de érezzük, a lelkünkben hordozzuk őket, és a kiváltó okhoz hasonló helyzetekben, hasonló stressz-válasszal reagálunk. Miért fél valaki az éhezéstől, annak ellenére, hogy mindig tele a hűtője, a vonaton utazástól, a házasságtól stb.? Kineziológiai módszerekkel az efféle látszólag érthetetlen félelmek magyarázatára rá lehet találni biztonságos formában annak érdekében, hogy a bennünket feleslegesen korlátozó, túlzó, érvényét vesztett félelmeket el tudjuk engedni, méghozzá az azokat létrehozó negatív érzelmi stresszek feloldásával. Ebben az értelemben nagyon is érdemes szembenézni a félelmeinkkel, hiszen felszabadíthatjuk önmagunkat hatalmuk alól.

Mi van a félelem után?

Ami nem öl meg, erősebbé tesz – tartja a mondás. Félelmeink próbatétel elé állítanak bennünket. Pontosabban mi állítjuk magunkat próbatétel elé általuk. Félelmeink ugyanis bennünk vannak, az elménk hozta létre őket, és elraktározta azokat a fejünkben gondolatok, a szívünkben érzelmek, és a testünkben görcsök, feszülések, vagy betegségek formájában. Olyanok, mint egy sötét örvény, aminek nem látjuk az alját. Nekem személy szerint rengeteg félelmem volt. És sok időbe telt, mire sikerült felszabadítanom magam a félelmeim alól. Ez alatt a hosszú idő alatt volt alkalmam alaposan tanulmányozni félelmeim természetét, működési mechanizmusát, és rájöttem arra is, hogyan tudom feloldani őket. Tapasztalataim szerint nincs más út, mint „belépni a sötét örvénybe”. És meglepő módon a félelem tényleg úgy működik, mint egy örvény. Lehúz, nagy erővel, és ha kapálózol, ellenállsz, nincs kiút belőle, ő nyer és elnyel. Ha azonban megadod magad neki, hagyod, hogy levigyen a legaljára, egyszer csak kilök, vissza a felszínre. És aki visszajött egy örvényből, az már soha nem lesz ugyanaz az ember, mint aki az örvény előtt volt: bölcsebb, tapasztaltabb, bátrabb és magabiztosabb lesz. Ha ezt túléltem, mi az, amit nem élek túl? Mikor az ember „megadja magát” a félelemnek, az nem azt jelenti, hogy feladja, és hagyja magát legyőzni. A megadással az ember elismeri önmagának azt a részét is, ami gyenge, ami kevésnek bizonyult, ami védtelen, ami összetört benne. Ezáltal pedig közelebb kerül önmagához. Önértékelése és önelfogadása teljesebbé válik. Az emberből, aki fél, ezzel az elismeréssel lesz újra egész. És ez az a pont, amikor az örvény visszalök a felszínre. A felszínen pedig “újra egészként” kiviláglik, hogy van választás.